Hová tűnt a kóborló vizek országa?

Fotó: Ádám Szilvia

Június 5-én elindult a Duna-túra Dunakilitiből! Az ország egyik legszebb tájegységén tette meg Márkus Ferenc az első kilométereket, a Szigetközben. Vajon milyen jövő vár erre a még mindig különleges élővilággal rendelkező, katasztrofális emberi beavatkozásokat megélt vidékre?

A Szigetköz és Csallóköz vadregényes, ágas-bogas mellékágrendszerét a Duna alakította ki, miután elhagyva az Alpok északi lába és a Cseh-Morva Dombság közti gyors folyású mederszakaszt szétterült a Kisalföldön. Az ősi vizivilágot, amely évezredeken keresztül meghatározta az itt élő emberek sorsát, az elmúlt 200 év folyamszabályozási munkálatai gyökeresen megváltoztatták. Egykori páratlan fajgazdagságát jelzi, hogy maradványa ma is gazdag vízi és vízhez kötődő növény- és állatvilágnak ad otthont. A Szigetköz soha nem fog már régi fényében ragyogni, de több káros beavatkozást sem visel már el törékeny élővilága.

A legértékesebb és leginkább veszélyeztetett részei természetvédelmi oltalom alatt állnak. A teljes mellékágrendszer kijelölt része az Európai Unió Natura 2000 hálózatának. Ehhez hasonló ártéri terület a Duna mentén nagyon kevés van, egyedül Gemenc térsége hasonlítható hozzá. Értékes mocsarak, lápok, különleges tölgy-kőris-szil ligeterdők találhatóak itt.

Kevesen tudják, hogy a közkedvelt fekete ribiszke, mellyel leginkább lekvár, gyümölcslé formájában találkozunk, valaha itt volt őshonos legnagyobb populációival a Szigetköz bokorfüzeseiben, fekete nyáras ligeteiben. Talán hamarosan eltűnik innét más, kipusztulással veszélyeztetett növénytársulásokkal együtt.

A mellékágak és az időszakosan elöntött területek ma még otthont és táplálékot adhatnak legkülönfélébb halfajoknak, köztük az európai szinten veszélyeztetett leánykoncérnak. E különleges kis hal hímjei tavasz végén szegecses rocker ruhát öltenek magukra, így vetik be magukat a nőstények kegyeiért zajló küzdelembe.

A Szigetközt számos olyan emberi beavatkozás érte, amelyek később visszafordíthatatlan, káros folyamatokat indítottak el. A Duna természetes vízjárásával harmóniában élő és gazdálkodó emberek életét először a XIX. század végén az egyik mellékág főággá bővítése és a mai árvízi védvonal kezdeti töltéseinek megépítése bolygatta meg. A hajdani ártér 80%-át elvágták a térséget tápláló folyótól és az árvízi vízszintet mesterségesen megemelték, olyannyira, hogy ma már emberi életek tízezreit veszélyezteti egy-egy szélsőségesen nagy vízhozamnál.

A Szigetköz tájátalakításának második lépése a gazdag és egészséges erdők letermelése, faültetvényekké alakítása volt. Az iparszerű erdőgazdálkodás térnyerése a természet szegényedését, a táj sivárodását vonta maga után.

1992-ben újabb, nagymértékű beavatkozás történt. A bősi vízierőmű megépítésekor a szlovák állam egyoldalúan elterelte a Duna vizének túlnyomó részét, minimális mennyiségű vizet juttatva csupán az Öreg Dunába és a mellékágakba. A rehabilitációs célú vízügyi beavatkozások ellenére a folyó elvesztette természetes dinamikáját, ma már csak újabb mesterséges és drága beavatkozásokkal tartható fenn az egykori mellékágrendszer silány árnyéka.

Több vizet a Szigetköznek! A Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Alapítvány 2003 óta foglalkozik a Szigetközi-Csallóközi Nemzeti Park létrehozásának lehetőségével. Az egyedi természeti értékek megkívánják, hogy magasabb szintű védelemben részesüljenek. A Szigetközben elsősorban a víz hiányzik, ám nem mindegy, hogy az hogy jut oda. Az egykori ágrendszer felélesztésével a térség gazdasági, turisztikai és természetvédelmi szempontból egyaránt értékes területté válhat, amely jövedelmet hozhat a vidék lakosságának, javíthatja életminőségüket.